Ponte.hu

Minden út a Marsra vezet: Elon Musk mert álmodni egy nagyot

2016. szeptember 28. - dismay22

001_mars_1.jpg

Elon Musk végre felfedte nagy álmát tegnap Mexikóban az International Astronautical Conference-en, szinte mindent megtudtunk arról, hogyan is képzeli fantasztikus marsi utazását. Mint a SpaceX CEO-ja szeretné kolonizálni a Marsot és az emberiségből interplanetáris fajt varázsolni, akik meghódítják a világűrt majd egy nap teljesen (vagyis leigázzák szőröstül bőröstül). Első lépésként a Marsot kell meghódítani, amire azért esett a választása, mert ez a bolygó hasonlít a legjobban a Földhöz, legalábbis a nappalok és az éjszakák hossza is klappol valamennyire, és vizet is találtak már a vörös planétán, vagyis még farmerkedni is lehet majd.

002_mars_3.jpg

A legnagyobb probléma jelenleg az, hogyan lehet olcsón és gyorsan odajuttatni a telepeseket. Ma is működne már egy csak odaútra szóló megoldás, de roppant drága lenne, kb. 10 milliárd dollárba fájna a SpaceX-nek emberenként a szállítás technológiai és biztonságos kivitelezése. Elon most azon dolgozik, hogy ezeket a költségeket mihamarabb lefaragja 200 ezer dollárra, vagyis egyfajta fapados járatot tudjon indítani a vörös bolygóra.

003_mars_2.jpg

Ha már viszont sikerült megfelelő telepest odajuttatni akkor a határ csak a csillagos ég, hiszen a jövendő marsi város előtt hatalmas lehetőségek rejtekeznek. Ha már belakta az emberiség, akkor innen csak egy ugrás a többi lakhatónak vélhető bolygó, mint a Jupiter vagy a Szaturnusz holdjai, mellesleg az űrbéli bányászatban is bizakodik, ami a marsi új technológiát is megalapozná és támogatná.

004_mars_2.jpg

Arra kérdésre, hogy miért nem a Holdon kellene először bázist alapítani, a légkör hiányát és a nyersanyagokban való szegénységét hozta fel, meg hogy 28 napos egy holdi nap. Sőt Elon szerint a Mars terraformálható, szóval egyszer lesz majd újra ott óceán és megfelelő emberi fogyasztásra alkalmas klíma is.

005_mars_2.jpg

Egyébként Musk azért a fogához veri a garast, mert egy rakétában és egy űrhajóban gondolkodik, melyeket többször is fel lehet majd használni a tervei szerint, állítólag olyan technológiát vetnek be amivel tizenötször is meg lehet az oda-vissza utat majd tenni. A rakéta a mostani Falcon 9-ből lesz felturbósítva, majd 122 méter hosszúságúra hizlalják majd fel, hogy bírja a gyűrődést az űrben.

006_mars_1.jpg

Az űrhajó egy Föld körüli pályán várja az utasait és napelemeket is használ az utazáshoz és metán alapú meghajtást (ezt a Marson is gyártanák a visszautakra). 115 nap alatt lehetne kivitelezni, de akár 80 napra is le lehet csökkenteni ezt optimális esetben. Egyszerre 100 embert tud szállítani, érthető tehát miért akar olyan sokat fordulni. 1000 ember minimum kellene a marsi telep beindításához és szinten tartására, persze még bele kell számítani a lemorzsolódást (balesetek, katasztrófák), szóval a Marsra folyamatosan kell majd az emberi erőforrás.

007_mars.jpg

Annyira nem kell rohanni foglalni a jegyeket előre, mert az egész projekt biztonságos kivitelezése kb. 2027-re van időzítve, elsőként még magát a rakétát kell tökéletesíteni főként, mivel ezzel van még a legtöbb technológiai probléma. Mindenesetre Elon Musk mert álmodni egy nagyot, így 2016-ban nemcsak a virtuális valóság, de a Mars is bekerült az emberiség majdnem megvalósult álmai közé.

A bejegyzés trackback címe:

http://pontehu.blog.hu/api/trackback/id/tr6111748789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.